14. Fejezet

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen sokáig elmaradtam, de...igazából hosszú lenne elmondani mindent úgyhogy nem magyarázkodok. Remélem tetszeni fog a fejezet, a következő megjelenésének időpontjáról nem tudok semmi biztosat mondani, sietek! Jó szórakozást és hagyjatok nyomot magatok után! Puszi, A.F.
 /A kép a Rongy kocsma hivatalos oldalán található meg eredetileg/

14. Fejezet

Freedom

*Aideen*

   Zakatoló szívvel bámultam véres kezeimre. A szám megtelt forró emberi vérrel. Lepillantottam a lábam elé. Bernie lehetetlen szögben kicsavarodott testtel feküdt a földön. Kék szeme tele félelemmel és haraggal pillantott rám.
-Meg kellett volna tennem...-nyöszörgött alig hallhatóan. Szája sarkából rubinvörös vércseppek csordultak ki.-Meg kellett volna...De túl fontos voltál...
   Nem értettem miről beszél. Segíteni akartam neki. Körülnéztem a szobában, de teljesen üres volt. Még egy bútor sem árulkodott arról, hol vagyunk éppen. Mindösszesen az ablakon bevilágító Holdfény volt szemtanúja a történteknek. Ezüst lepelként borult a gyilkosra és lassan haldokló áldozatára. Olyan békésen szemlélve a történteket, mint aki minden nap ilyen eseményeket lát, s már egyáltalán nem rázzák meg a történtek. Irigyeltem érte. Ahogy a felhők tetején ücsörögve ezüstpillantással méregetett, olyan volt számomra mintha elégedetten szemlélné a művemet. Haragudtam rá. Nevetségesen gyűlölni kezdtem abban a pillanatban a Holdnak nevezett égitestet. Torkomból artikulálatlan hörgés tört fel. Ismét vad pusztítási vágy fogott el, de azon nyomban el is múlott ahogy meghallottam a férfi elfojtott fájdalmas zokogását.
     Lehunytam a szememet. A könnyek végigfolytak vértől és portól maszatos arcomon.
-Valaki?!-kiáltottam fel, de nem jött ki egy hang sem a torkomon.-Nem akartam...
Egész testemben rázkódni kezdtem. Az ajtó hangos csattanással vágódott ki mögöttem.
-Ó, a fenébe...-sziszegte valaki majd minden elsötétült...
   Zihálva ültem fel az ágyamon.Csak egy álom...-próbáltam lecsillapítani a szívverésem. A hátamon patakokban folyt a víz.-Csak egy álom...-reszkető lábbal álltam fel és indultam a konyhába egy bögre teáért.
   Míg vártam, hogy felforrjon a víz, a terasz üvegajtajánál állva bámultam ki a sötétségbe.
Egy doboz cigi és a teám társaságában kiültem a hintaágyba és rágyújtottam. Miközben lassan lenyugodtam, elmerengtem az álmomon. Mi a franc akar ez lenni? Miért bántanám őt? Azon kívül nyílván, hogy néha olyan idegesítő mint mikor beakad az automatában a csoki, de akkor sem... és amiket ő mondott?-nagyot sóhajtva löktem nagyobbat a hintaágyon.-Felejtsd el Fresher! Csak egy hülye álom...

***

   Mire Vince megérkezett, már összepakoltam a holmimat és indulásra készen vártam. Szinte repültem az ajtóig mikor meghallottam a csengőt.
-Hé kölyök!-a férfi hozzám hasonlóan szélesen mosolygott.
-Szia! Bejössz?
-Be, persze, de nemsoká indulnunk kell.-beinvitáltam a lakásba és megkínáltam egy bögre teával míg összeszedtem a maradék cuccomat.

***

   A Bastards Back Home-ot dúdolva száguldottunk a repülőtér felé. Joey halkan szuszogott a háttérben, minden erejével arra koncentrálva, hogy tudjon aludni fülsértő kornyikálásom mellett. Most nem törődtem szúrós megjegyzéseivel, inkább a szívem táján szétterjedő boldogsággal foglalkoztam.
   Mire a repülőtérre értünk, úgy éreztem magam mint egy öt éves kisgyerek. Akárhogy is próbálkoztam, nem tudtam befogni a szám és csak locsogtam és locsogtam. Kristóf mosolyogva hallgatott, láttam rajta, hogy szórakoztatja a viselkedésem.
-Várj egy pillanatot!-emelte fel az ujját és felvette a telefonját.-Hol a francban vagy?!-miközben beszélt, alaposabban körülnéztem a terminálban és ekkor feltűnt, hogy Bernie nincs jelen.
-Jó...jó! Igyekezz! Húsz perc múlva indul a gépünk és te még sehol! Nem érdekel! Jó. Vigyázz magadra azért! Szia.-Stofi zsebre vágta a telefonját és összevont szemöldökkel fordult felénk.
-Elaludt...-kis híján hangosan felnevettem.
   Még a beszállásra sem ért a reptérre, ami Kristófból először dühöt majd enyhe kétségbeesést váltott ki. Bölcsen hallgatva ültem le az ablak melletti ülésre és vártam. Össze vontam a szemöldökömet, nem értettem miért nem ül mellém egyik férfi sem...? Már épp hátrafordultam és szólásra nyitottam a számat mikor valaki lehuppant mellém.
-Szia!-Bernie hangjától felállt a szőr a tarkómon. Visszahuppantam az ülésbe és ránéztem.
-Késtél...-motyogtam a mosolyommal küszködve.
-Mostanában nem láttalak...-dobott fel új témát mintha meg sem hallotta volna amit mondtam.-Hol voltál?
-Dolgoztam...
-Mit?-nézett rám úgy mint akit valóban érdekel.
-Nos...-most először jöttem zavarba attól amivel foglalkozok. Mi van ha kinevet?-Írok. Regényeket.
-Tényleg?-a szemöldöke a magasba szökött.-És mifélét?
-Leginkább fantasy és romantikus könyveket...
-Húúú....-csücsörítve nyújtotta el az ú-t.-És most is írsz?
-Egy kicsit elakadtam.-vallottam be miközben felnéztem rá.-De...
-Kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket! Hamarosan felszállunk!-szakított félbe egy testetlen hang a hangszórókból. Nagyot nyeltem és reszkető ujjakkal nyúltam az övemért. Hátamon jeges izzadtság folyt végig. Páni félelem fogott el. A levegőbe fogok emelkedni...
   Egy meleg kéz simult reszkető kezemre. A férfi bátorítóan mosolygott.
-Nem lesz semmi baj!-ígérte miközben segített becsatolni az övemet, ám a kezemet nem engedte el. Jelenleg semmi velős visszavágás nem jutott eszembe, ezért csak bólintottam. Kellemes bizsergést éreztem ott ahol ujjaink találkoztak. Ezúttal Bernie locsogott mindenféléket, sikeresen elterelve a figyelmem a félelemről.
   A gép lassan gurulni kezdetett majd gyorsított és puhán emelkedni kezdett. A gyomrom ezzel ellentétben bukfencet hányva zuhant szabadesésben a föld felé. Észre sem vettem, hogy milyen erősen szorítom Bernie kezét míg fel nem szisszent.
-Eltöröd a kezem.-motyogta, de mikor el akartam húzódni, szorosabban kulcsolta össze ujjainkat.-Semmi baj, vigyázok rád...-mosolygott rám. Mélyeket lélegezve próbáltam úrrá lenni a félelmeimen. A férfi közelsége némiképp megnyugtatott.  Hüvelykujjával apró köröket rajzolt a kézfejemre míg várta, hogy megnyugodjak.
-Jobb egy kicsit?-kérdezte pár perc múltán. Bólintottam.
-Valamivel...-kifújtam a levegőt és hátradöntöttem a fejem. Meglepően jó érzés volt a kezét fogni.-Köszönöm!
-Ugyan...-vont vállat szégyenlősen.-Tudom milyen érzés...-ezt a megjegyzését kérdő pillantással jutalmaztam, mire elmesélte az első repülését. Felváltva kuncogtam és vágtam megértő képet.
   Szinte egész úton beszélgettünk. Lassan kezdtem rájönni, hogy egyáltalán nem az, akinek nagyközönség előtt mutatja magát. Vicces volt és kedves. Alapvető bunkósága eltörpült amellett a tény mellett, hogy mennyire próbál segíteni, hogy jól érezzem magam. Bárcsak mindig ilyen lenne...

***

    Kedvem lett volna megcsókolni a földet miután leszálltunk, ám a táj teljesen elvonta a figyelmemet. Az egyszerű szürke égbolt is annyival gyönyörűbbnek tűnt. Mélyet lélegezve szívtam magamba a hűvös Ír levegőt.
   A városon áthaladva pislogás nélkül bámultam az utcákat. Teljesen elvarázsolt a tudat, hogy hol s vagyok éppen.
-Tetszik?-bökött oldalba Sam. Akkorát bólintottam, hogy majd leszakadt a fejem.
-Fantasztikus! Annyira...-kerestem a megfelelő szót-örülök!
-Ez volt a cél kicsi!-nézett rám Vince is. Nem tudtam mit mondjak ezért visszafordultam az ablakhoz és csak néztem és néztem. Nem tudtam betelni a látvánnyal és az érzéssel.
   Kiskorom óta a legnagyobb vágyam volt, hogy Írországba utazhassak és most tessék...Itt vagyok! Itt az Írmanók, a Guinness és a Pubok hazájában. Szemembe könnyek szöktek a boldogságtól. Szipogva törölgettem le őket, magamat átkozva a buta picsogásért.
Úgy éreztem, haza értem...